2010. 09. 02.
A Nemzeti Segélyvonal Alapítvány május 17-én a 1752 telefonszámú adományvonalon gyűjtést hirdetett a májusi ítéletidő áldozatai javára. Az akciót később a júniusi esőzések és árvizek miatt kinyújtottan szervezte és szeptember 2-ám nulla órától lezárta. Ettől az időponttól a 1752 hívásával az NSV készenléti alapja támogatható, amely a következő váratlan vészhelyzet kezelését segíti majd. A három és fél hónap alatt 841 400 támogató hívás érkezett, ami megközelítőleg 180 millió forintnak felel meg. Az állampolgárok közül sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy a www.nsv.hu honlapon látható bankszámlaszámra közvetlenül utaljanak. Ezen az úton 64 777 081 Ft. gyűlt össze. Az adományozók neve
itt olvasható.
Válasz Husi Istvánnak: a 72 700.- Ft. megérkezett!
2010. 08. 08.
Hamarosan név szerint látható lesz valamennyi jelentősebb támogatónk a honlapon. Ennek okait jól mutatja Támogatónk levele:
Tisztelt Enyedi Úr!
Július 28-án Szigetszentmiklóson adtam fel 72.700 Ft-ot. Azért szeretném, ha megjelenne a nevem a honlapon, mert így ezzel tudom bizonyítani, hogy nem a zsebembe ment a pénz, amit jótékony célra gyűjtöttem!
Előre is köszönöm! Husi István
Első lépésként jelenleg telepítünk egy OTP terminált, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az átutalások adatait folyamatosan átemeljük a honlapra, s ezzel gyakorlatilag naponta láthatóvá válnak a beérkezett összegek és támogatók. Kis türelmet kérünk, a fejlesztés folyik.
Újabb 100 millió forint a segélyszervezeteknél
2010. 08. 02.
Múlt hét pénteken, július 30-án újabb 20-20 millió forintot továbbított az NSV az öt legnagyobb segélyszervezet számláira. Ezzel a május 17-én meghirdetett gyűjtés eredményeként befutott 839 ezer hívás és az OTP költségmentesen nyújtott 70 millió forintos - már visszafizetett - hitele segítségével az NSV összesen 220 millió forint készpénzt adott át a segélyszervezetek. A gyűjtés folytatódik, sőt augusztusban felerősödő kommunikációra, az ünnephez kapcsolódó kampányra készül az NSV. A támogatások felhasználásáról a segélyszervezetek honlapjai számolnak be részletesen.
2010. 08. 02.
A Mikroháló, a NetFone és a GTS Datanet után a DIGI is vizsgálja a csatlakozás lehetőségét, hogy a jövőben az ő előfizetőik is adományozhassanak telefon útján a 1752 felhívásával.
A Nyíregyházi Cantemus Kórus 537 ezer forintja
2010. 08. 02.
Az idén 35 éves kórus évadzáró hangversenyének teljes bevételét felajánlotta a májusi-júniusi ítéletidő áldozatainak. Nagy Gábor igazgatóhelyettes a június 26-án tartott koncert után arról tájékoztatta az NSV vezetőit, hogy a bevétel célba juttatására minket kérnek fel. Az elszámolások és az itt is elengedhetetlen papírmunkák - támogatási szerződés - elkészülése után a nyilvános átadásra július 22-én a Kodály Zoltán Általános Iskolában került sor.
2010. 07. 22.
Legutóbbi sajtótájékoztatónkon Lehel László, az NSV soros elnöke, később Adányi László kuratóriumi tag (Máltai Szeretetszolgálat) a Népszabadság hétfői (06. 19. 5. oldal) számában nyilatkozott arról nemzetközileg elfogadott és megkövetelt költséghányadról, amelyet egy konkrét pénzadomány gyakorlati szétosztása esetén a segélyszervezetek a működésükre elszámolhatnak.
2010. 07. 16.
Július 13-án, kedden, Sátoraljaújhelyen indította el utalványrendszeren alapuló ingóságpótló segélyezését az Ökumenikus Segélyszervezet az árvízkárosultak számára. A sátoraljaújhelyi programszakasz értéke 26 millió forint, melyet a Nemzeti Segélyvonalon keresztül érkezett támogatásokból finanszíroz az Ökumenikus Segélyszervezet.
2010. 06. 28.
2010. június 28-án a GE magyarországi szervezetei (GE Hungary Kft. és Budapest Bank) közösen 17,5 millió forintot utaltak át a Nemzeti Segélyvonalnak az árvízkárosultak megsegítésésre. Az adomány több forrásból gyűlt össze. A magyarországi GE munkatársak felajánlásait a vállalat megduplázta, és kiegészítette öt üzletágának valamint a Budapest Bank munkavállalói képviselőinek támogatásával.
2010. 06. 25.
2010. 06. 22.
A szervezők hétfőn délelőtt átutalták a pénteki segélykoncerten összegyűlt összeget a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány számlájára. A Dürer Kertben közel félszáz zenekar lépett fel, hogy a bevétellel támogassák az árvízkárosultakat. A minifesztivált 2.300 ember látogatta meg, és összesen 1.419.000 forint adomány folyt be.
2010. 06. 16.
Több, mint 40 zenekar részvételével segélykoncertet tartanak az árvízkárosultak megsegítésére június 18-án, pénteken Budapesten, a Dürer Kertben. A magyar underground szcéna legismertebb együttesei lépnek fel, többek közt az Akkezdet Phiai, a Pannonia Allstars Ska Orschestra, a Road és a Subscribe. A belépő ára 500 forinttól kezdődik, a szervezők a teljes bevételt a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány számlájára utalják. A részletes program afolytatásban
2010. 06. 16.
Miért fizetünk telefon szolgáltatónknak előfizetési díjat? Általában azért, hogy szinte teljes kapcsolási szabadságot -jogot - nyerjünk a világ bármely telefonszáma felé. Azaz hívási szabadságot. Mivel magyarázható, hogy a TELENOR annak ellenére nem kapcsolja a 1752-es adományvonalat, hogy az itt következő hirdetményében azt emeltdíjas szolgáltatásként már közzétette. Még különösebb, hogy amikor ezt mi először megtaláltuk, akkor az 1/B melléklet 121 oldalán is szerepelt. És miért nem lépett föl ebben a kérdésben az NHH mellett működő Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője, annak ellenére, hogy erre felkértük? Vajon kit képvisel valójában? Az NSV 1752 meghirdetése a hosszú szöveg legvégén található, de a legeleje is izgalmas. Mert ez 05.18-tól érvényes! De mire?
2010. 06. 16.
Az NHH elnökének lemondásával, és a Fidesz jövő héten elfogadandó törvényjavaslataival, amelyek felszámolják a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének tisztségét, gazdátlanná vált az NSV két beadványa, amelyeket a jelenlegi súlyosan jogsértő helyzet felszámolása érdekében az
elmúlt két hétben adtunk be. A Telenor az Általános Szerződési Feltételei szerint meghirdette a 1752 emelt díjas szolgáltatást a Nemzeti Segélyvonal javára. Ez a hirdetmény május 18-án lépett életbe, de a nemzetközi nagyvállalat máig megtagadja a Nemzeti segélyvonal adományának kapcsolását.
Ez azért érthetetlen, mert az előfizetési díjat azért fizetik a 20-as hálózat előfizetői, hogy avilág bármely számát elérhessék. S főleg azokat, amelyeket a telefontársaságuk külön meghirdetett.
A Twin-Go nagyvitorláján az NSV 1752 számával indul a Kékszalagon
2010. 06. 16.
A Verseny Vitorlás Sport Egyesület (VVSE) éremesélyes hajója, a Twin-Go néven versenyző Extreme 28-as katamarán nagyvitorláján a Nemzeti Segélyvonal hívószámát is hirdetve áll rajthoz
a július 2-án induló Kékszalagon. Idén először lehetséges a többtestű hajók indulása. Reméljük, jó ómen leszünk, az NSV első meghirdetett gyűjtésén megdöntött minden telefonhívásos adományo-zási rekordot Magyarországon. Köszönjük, Twin-Go! Jó szelet!
Továbblépés a GTS-Datanet és a NetFone csatlakozása érdekében
2010. 06. 16.
Felgyorsultak a tárgyalások a két cég és az NSV között. Minden remény megvan arra,
hogy a Nemzeti Segélyvonal következő gyűjtése során már az ő előfizetőik is elérhessék a 1752 adományvonalat. Egy stabilan működőképes távközlési szolgáltatási szerződés letárgyalása, majd a megállapodásoknak megfelelő hirdetmények közzététele összesen 60 napot is igénybe vehet.
Túl a háromnegyedmillió híváson
2010. 06. 16.
Valójában már péntek koraeste átugrott a számláló a 750 ezres számon. Ebben az is szerepet játszott, hogy az Invitel hívásait ezen túl 24 óránként megjelenítjük a számlálón, azaz belépett közel 60 ezer olyan hívás, ami eddig nem látszott közvetlenül. Eddig csak itt, a Hírekben adtunk róla tudósítást, amikor átléptek az 50 ezredik adományozó híváson.
Az NSV 50 millió forintos hitel kérése mellett döntött
2010. 06. 11.
Az Invitel már közel 55 ezer hívásával, amit még nem tud mutatni a számlálónk, a május17-én indított gyűjtést legalább 740 ezer alkalommal hívták fel az adományozók. Ezen eredmény alapján az NSV kezdeményezte egy 50 millió forintos hitel felvételét az OTP Banknál. A kezdeti elképzelések csak 20 millió forintos keretben mozogtak, de bebizonyosodott, érdemes vállalni egy kis időveszteséget, ha a magasabb szintű hitelbírálat később megnövelheti a segélyszervezetek mozgásterét.
2010. 06. 11.
Folyamatosan nő a Nemzeti Segélyvonalat kapcsolni szándékozók tábora. E furcsa járvány vírushordozói azok a hírközlési szakemberek, rendszergazdák, internetes bubusok, akik a modell működését előbb megértik, mint az átlagos polgár, s akik máris újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Egy figyelmesebb szakember megjegyezte; nehezen érthető, hogy a Telenor miért nem kapcsolja a 1752 adományvonalat, hiszen a május 18-tól érvényes általános üzleti feltételei 1/B mellékletének 121 oldalán a társaság kihirdette a 1752 hívószámot 250 Ft. emeltdíjas szolgáltatásként a Nemzeti Segélyvonal javára.
2010. 06. 10.
A magyar piac kicsi, vagy közepes, de adott területeken esetleg kizárólagos szereplői a települési, vagy térségi kábelhálózatok. Ezek IP alapú hangszolgáltatásával foglalkozik a NetFone Kft., amely csatlakozási szándékát jelezte a Nemzeti Segélyvonalat kapcsoló távközlési szolgáltatók mellé.
Hasonló szándékát fejezte ki a Mikroháló is.
2010. 06. 10.
Az NSV képviselője szerda délután részletesen ismertethette az alapítvány álláspontját a1752 hívószám kapcsolása körül kialakult kétségkívül visszás helyzetben. A Távközlési Fogyasztói Jogok Képviselője vizsgálatba kezdett, de azt még nem fejezte be. Az NSV számos olyan levelet továbbított Takács Péterhez, amelyeket a 20-as, a 70-es hálózat, vagy aUPC értetlen előfizetői küldtek az
ugyvivo@nsv.hu címre. Ezek közül e legjellemzőbbet - az előfizető védelmében név nélkül - itt közöljük.
2010. 06. 10.
A 1752 adományvonal mögött egy eddig ismeretlen szervezet, a Nemzeti Segélyvonal jelentkezett május 17-én. A máltai, a baptista, a katolikus karitász, az ökumenikusok segélyszervezete, valamint a vöröskeresztesek összefogása eddig 178 millió forint adomány erejéig keltette fel a polgárok bizalmát, noha a T-Com, a T-Home és a T-Mobile mellett csak az Invitel hálózatából hívható. Az eredményben benne van a közvetlenül banki úton átutalt 16 millió forint is.
2010. 06. 10.
A hazai telefonóriások mellett kevés figyelem esett eddig a részterületeken is minőségi szolgáltatást nyújtó Invitel-re. A közel 440 ezer előfizetőt kiszolgáló cég hálózatából május 17-től június 8-án éjfélig 50 001 adományozó hívást indítottak. Ez 12 millió forintnak felel meg és ezt az eddigi eredményekhez hozzá kell adni, mert ezek a hívások még nem tudnak megjelenni a főoldali hívásszámlálón.
NSV 1752 bannerek egyre több nagy forgalmú honlapon
2010. 06. 10.
Egyre több szervezet érez rá az NSV egyszerű és hatékony törekvéseire. Közösségi megosztott felületek, kis speciális honlapok, önkormányzati nyitóoldalak után már a www.polgármester.hu és az OTP Bank nyitó oldalán is a 1752 és a www.nsv.hu felirat.
Látható. Sokan már automatikusan lépnek fel a Sajtószoba felületére, ahonnan minden reklámanyagunk szabadon letölthető. Minden segítséget köszönünk.
2010. 06. 07.
Az interneten pénteken délután kibontakozó vitában egyes hozzászólók szerint az a baj, hogy a 1752 esetében az NSV kapcsolási díjat fizet a számát közvetítő távközlési szolgáltatóknak. Talán érdemes tisztába tenni, hogy a rendelkezésre állás, a kapacitás biztosítása, az hogy akár 100 000 hívás/ óra terhelés esetén se legyen hívásvesztés, a hívások felépítése, a végződtetés, az adatrögzítés, a számlázás, a pénz begyűjtése és elszámolása valós és tényleges értéket képviselő teljesítmény. Ennek ára van.
Húsz nap alatt 100 millió forint adomány a 1752 hívószámra
2010. 06. 05.
Az öt legnagyobb magyar
segélyszervezet által ellenőrzött Nemzeti Segélyvonal működése első húsz napja alatt várhatóan eléri a 100 millió forint értékű állampolgári támogatást. Különösen értékes eredmény ez, ha tudjuk, hazánkban jelenleg 100 telefonvonalból csak 54-ről, a Magyar Telekom, az Invitel és a T- Mobile hálózatából indítható eredményes adományhívás a 1752-re, májusi ítéletidő és az árvizek áldozatainak megsegítésére.
Ma 11.10-kor túlterhelés miatt nem volt elérhető az NSV honlapja
2010. 06. 04.
A délelőtti hírforgalom és az érdeklődő állampolgárok nyomása alatt rövid időre lassúvá vált vagy nem volt elérhető az NSV honlapja.
Közel 47 percig akadozott a szolgáltatás, de az üzemeltető eWorld Kft. egy technológiai váltással helyreállította a hívásszámláló és a hírszolgáltatás hozzáférhetőségét.
2010. 06. 04.
A TELENOR és a VODAFONE, valamint a UPC nem kapcsolja a 1752 segélyvonalat. Előfizetőiknek azt mondják, hogy ez a szám nem létezik, ezért fogyatékos szolgáltatást nyújtanak előfizetőiknek és korlátozzák őket a saját pénzeszközeik feletti döntés és a társadalmi szolidaritás szabad érvényesítésében. A telefon közmű, és a kapcsolási díj megfizetése esetén nem tagadható meg közcélú használata. Most mégis ez történik hazánkban. Ez alkotmányellenes állapot.
A TELENOR, a VODAFONE és a UPC fogva tartja előfizetőit és megakadályozza, hogy a számukra nagyobb bizalmat jelentő úton adakozzanak. Az értetlen polgárok tömegesen jelentkeznek az NSV-nél, s felháborodottan megoldást keresnek. Mi azt javasoljuk, forduljanak a szolgáltatójukhoz.
Edelény, Hernádszentandrás, Ónod, Sátoraljaújhely és Szikszó
2010. 06. 04.
Az NSV kéri a második 2o milliót az OTP-től
2010. 06. 04.
Az eddigi hívásadatok tükrében máris reálissá vált a második 20 milliós kölcsön felvétele.Az NSV vezetői kezdeményezték, hogy az OTP ismételten nyújtson segítséget a 1752 kedvezményezettjeinek. A hívásszám június 04.-én reggel 8.30-kor 348 702, a közvetlen befizetések értéke 6 3110529 forint.
Százhalombatta város példa értékű döntése: 2 millió a bajbajutottaknak.
2010. 06. 03.
A város önkormányzata legutóbbi ülésén 2 millió forint támogatást szavazott meg a májusi ítéletidő kárvallottjainak. A támogatás leghatékonyabb felhasználási útját keresve az NSV 1752 adománygyűjtés mellett, az itt együttműködő öt segélyszervezet mellett döntöttek.
Hová került az első 20 millió forint?
2010. 06. 03.
Az NSV sajtótájékoztatót tart ma 11 órakor az Európa hajón, s itt bejelentik az első 20 millió forint felhasználását, az érintett települések neveit.
Szakmai, társadalmi összefogás az NSV bemutatása mellett.
2010. 05. 31.
Folyamatosan nő azon kis helyi, vagy nagyobb térségi médiumok száma, akik az NSV reklámjait - tv- és rádióreklámjait, bannerjait, sajtóhirdetéseit - saját közönségüknek bemutatják. Köszönet mindenkinek, s az elsőknek név szerint: Radio Ice, Rádió Q, Campus Rádió, s egy igazi nagy, a Class FM. Az első honlap a www.brandtrend.hu volt. Köszönjük.
Átfogó televíziós TCR kampány az NSV megismertetése érdekében
2010. 05. 31.
A magyarországi televíziós csatornák csatlakozásával a hétvégén átfogó reklámkampány kezdődött az m1, m2, Tv2, RTL Klub, DunaTv és Autonómia csatorna, a Hír Tv, az Echo Tv képernyőin. A nemzet színészeinek közreműködésével készített társadalmi célú reklámot, és számos más hirdetési anyagot szabadon le lehet töltenil a www.nsv.hu/Sajtoszoba címről.
Döntés az első 20 millióról
2010. 05. 31.
Május 28.-án, pénteken ülésezett az NSV Kuratóriuma. Ezen döntés született az első 20 millió adomány felhasználásáról. E szerint az öt karitatívszervezet egyenlő arányban 4 - 4 millió forintot kapott, s aznap a pénz átutalására is sor került. Döntés született arról is, hogy csütörtökön az NSV kuratóriuma sajtótájékoztatón mutatja be a segélyben részesülő településeket.
2010. 05. 28.
Kilenc nap alatt készpénz lett a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány 1752-es adományvonalára eddig 37,5 millió forint értékben beérkezett hívásokból. Az OTP Bank ugyanis forgóeszközhitel formájában előfinanszírozza a hívások alapján keletkező összeget, ami az elszámolás rendje miatt később realizálódik.
Elhárított problémák a befizetésszámlálóval
2010. 05. 28.
Május 28.-án a reggeli órákban programozási hiba miatt a www.nsv.hu honlap
Aktuális gyűjtés almenüjén a banki és bankkártyás befizetéseket forintban mutató számláló a november 1. és május 17. között készenléti gyűjtésre beérkezett 2934 telefonhívás ellenértékét is hozzáadta a májusi ítéletidő kárvallottjainak küldött készpénz befizetések értékéhez. Az átmeneti zavart elhárítottuk. E közjáték alkalmat ad arra, hogy jelezzük, az NSV közvetlenül is fogad pénzadományokat, nem csak a telefonos út járható.
Sosem látott hitelkonstrukció az OTP és az NSV1752 között
2010. 05. 28.
Kilenc nap alatt készpénz lett a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány 1752-es adományvonalára eddig 37,5 millió forint értékben beérkezett hívásokból. Az OTP Bank ugyanis forgóeszközhitel formájában előfinanszírozza a hívások alapján keletkező összeget, ami az elszámolás rendje miatt később realizálódik. A Nemzeti Segélyvonal az első olyan alapítvány Magyarországon, amely már akkor nyilvánosan összegszerűsíti az adományokat, amikor azok még a telefonhívások jellegéből adódóan még csak virtuálisan léteznek. A Nemzeti Segélyvonal 1752-es vonalára 2010. május 28-án délig csaknem 171 ezer hívás ért célba. A hívások kezdeményezőinek adománya a májusi ítéletidő károsultjainak megsegítését szolgálja a Katolikus Karitász, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével.
A héten célba érhet az első 20 millió forint
2010. 05. 28.
Pénteken ülésezik az NSV kuratóriuma, ahol a már rendelkezésre álló első 20 millió forint felhasználásáról döntenek. A segélyszervezetek sok esetben már most is megelőlegezett forrásokból dolgoznak. Például a fertőtlenítő és tisztítószereket már napok óta osztani kellett, mert, ez a munka nem enged haladékot.
Intenzívvé váló tárgyalások az NSV és a Telenor, valamint a UPC között
2010. 05. 28.
Az NSV alapítója és ügyvivője ismételt egyeztetéseket folytatott a két távközlési szolgáltató vezetőivel. Számukra nehéz elfogadni, hogy mi nem ingyen kérjük a kapcsolásokat, hiszen a hívások felépítése, végződtetése, adatkezelés, számlázás, pénzbeszedés, elszámolás olyan tevékenységek, amelyeknek ára van, s csak így válnak ellenőrizhetővé. Szerintünk azt, hogy mire legyen gyűjtés, inkább a segélyszervezeteknek kell eldöntenie, és nem a telefontársaságoknak. Ha a hívás közvetítése szolgáltatás és nem monopólium, akkor az áttetszőségért, a teljes társadalmi kontrollért nem nagy ár a támogatási összeg 5 százaléka. A tárgyalások folytatódnak.
2010. 05. 24.
Egy hét alatt kiugró eredményt ért el az öt legnagyobb magyar karitatív szervezet által ellenőrzött Nemzeti Segélyvonal. Ez az ország első olyan alapítványa, amelynek minden bevétele nyilvánosan ellenőrizhető a www.nsv.hu honlapon.
2010. 05. 24.
A májusi ítéletidő kárvallottjainak javára hirdetett NSV gyűjtés társadalmi célú reklámjai szabadon letölthetők a www.nsv.hu/sajtoszoba címről.
Az első teljes nap végére 58 065 támogató hívás érkezett az NSV 1752-re
2010. 05. 19.
A Nemzeti Segélyvonal Alapítvány az első olyan támogatásgyűjtő szervezet hazánkban, amely a beérkező támogató hívások számát, tehát bevételeit honlapján folyamatosan nyilvánossá teszi. Úgy tűnik, hogy az adományozók értékelik a nevesített kuratórium, a segélyszervezetek működését, hogy pontosan tudható, kik, mennyi pénzről és hogyan döntenek. A Kuratórium ez úton is kéri az NSV működését figyelemmel kísérő állampolgárokat, hogy közösségi oldalaikon, baráti körükben terjesszék ezt az adományozási formát, amellyel az NSV a támogatói tudatosság, a célhoz rendeltség és az ellenőrizhetőség terén is szeretne előrébb lépni.
Gyűjtés a májusi ítéletidő kárvallottjainak
2010. 05. 17.
A Nemzeti Segélyvonal Alapítvány Kuratóriumában helyet foglaló öt karitatív szervezet gyűjtést hirdet a hétvégi viharok és áradások áldozatai javára. Az akció május 17-én, a mai nappal indul a 1752 adományvonalon. Az eredetileg 2005-ben létrejött Alapítvány működése az országos telefonhálózat és az internet lehetőségeit egyesíti. Egy hívás értéke 250 Ft. Az adományhívások számának alakulása a
www.nsv.hu honlapon bárki számára figyelemmel kísérhető. A pénz felhasználását, az elszámolásokat szintén a honlap közli.
A Pannon GSM és a Vodafone tárgyalásokat folytat az NSV-vel
2010. 03. 19.
A két telefontársasággal folytatott tárgyalás alapján valószínű, hogy mindkét hálózatból ez évben hívható lesz a 1752-es telefonszám.
Megállapodás az OTP Bankkal
2010. 03. 05.
Az OTP Bank a 1752-re beérkező hívások száma alapján bármikor gyorshitelt nyújt a Nemzeti Segélyvonalnak. A megállapodás akár néhány napra rövidíti az adományozó-segélyezett utat (ugyanis számlás telefonelőfizetők esetén a szolgáltatók csak az után tudják utalni a Nemzeti Segélyvonalhoz a telefonos pénzadományokat, ha a számla részeként azt kiegyenlítették).