A 7 százalékos nemzetközi mércéről
2010. 07. 22.
Legutóbbi sajtótájékoztatónkon Lehel László, az NSV soros elnöke, később Adányi László kuratóriumi tag (Máltai Szeretetszolgálat) a Népszabadság hétfői (06. 19. 5. oldal) számában nyilatkozott arról nemzetközileg elfogadott és megkövetelt költséghányadról, amelyet egy konkrét pénzadomány gyakorlati szétosztása esetén a segélyszervezetek a működésükre elszámolhatnak.

Ez valójában egy hatékonysági elvárás, ami arra kötelezi a segélyszervezeteket, hogy száz forintból legalább 93 forintnyi érték közvetlenül a károsultakhoz jusson, s csak 7 forintot számolhatnak el saját működésükre. A segélyszervezetek készpénz közvetlenül senkinek nem adnak. Ezt mutatja az ökumenikusok vásárlási utalvány akciója is. Éppen az a szakmai felelősségük, hogy kiegyensúlyozottan és gyakorlati úton adnak támogatást a bajbajutottaknak. Ennek részleteit a segélyszervezetek honlapjain ismerhetik meg az érdeklődők.