Lázadó előfizetők és az első forduló a Nemzeti Hírközlési Hatóság embereivel
2010. 06. 10.
Az NSV képviselője szerda délután részletesen ismertethette az alapítvány álláspontját a1752 hívószám kapcsolása körül kialakult kétségkívül visszás helyzetben. A Távközlési Fogyasztói Jogok Képviselője vizsgálatba kezdett, de azt még nem fejezte be. Az NSV számos olyan levelet továbbított Takács Péterhez, amelyeket a 20-as, a 70-es hálózat, vagy aUPC értetlen előfizetői küldtek az ugyvivo@nsv.hu címre. Ezek közül e legjellemzőbbet - az előfizető védelmében név nélkül - itt közöljük.

Tisztelt Ügyintéző!

Szeretném megkérni, hogy levelem továbbítsa a valóban illetékeseknek. Tájékoztatom, hogy a levél másolatát elküldöm az állampolgári jogok ombudsmanjának, a Fogyasztóvédelemnek is, és minden olyan internetes fórumhoz eljuttatom, ahol tiltakozni tudok a helyzet ellen.

Napok óta szeretném a Telenor hálózatról is hívni a Nemzeti Segélyvonalat (1752), de erre jelen pillanatban nincs lehetőségem. Arról informáltak a telefonos ügyfélszolgálatukon ma 12 óra körül, hogy azért nem csatlakozik a Telenor az akcióhoz, mert a segélyvonalat működtető cég (T-Com) "lecsippent" a támogatásból.

Felhívnám a figyelmüket, hogy állampolgári jogaim gyakorlásában gátol engem a cégük akkor, amikor nem engedélyezi nekem a 1752-es szám hívását. Ha a vonalat működtető cég le is emel az összegből, azt az ÉN pénzemből teszi, és nem az ÖNÖKéből. Az én személyes döntésem, hogy kit mennyivel támogatok, Önöknek, mint szolgáltatómnak azért fizetek előfizetési díjat, hogy biztosítsák nekem a SZABAD telelfonhasználatot. A cenzúrának 20 éve hivatalosan meg kellett volna szűnnie kicsiny országunkban!

Az általános szerződési feltételeket és a szerződésemet is elolvasva, sehol, egyetlen pontjában nem találkozom olyan kitétellel, amely feljogosítja a szolgáltatómat /Önöket arra, hogy korlátozzák a telefonhasználatom, ha egyébként rendesen, időben fizetem a szerződésben vállalt kötelezettségeimet amit mint rendes állampolgár, meg is tettem és meg is teszek.

Másodsorban pedig egyszerűen fogalmazva gusztustalannak és visszataszítónak tartom, hogy egy ilyen nehéz időben, amikor emberek ezreinek nincs hol laknia, mert a víz elpusztította mindenüket, jólmenő, Magyarországon, a magyar emberek pénzéből csinos profitot termelő cég nemhogy automatikusan nem ajánlja fel a segítségét, de még gátakat szab más embereknek a segítésben.
Itt lenne az ideje valóban megmutatni, hogy a Telenor nem csak papíron hírdetve magát társadalmilag felelős és elkötelezett, hanem tényekkel is bizonyítottan így viselkedik!!
Kívánom a döntéshozóknak/cégvezetőknek, hogy soha ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy ilyen segítségre szoruljanak, mint azok az emberek most, akiknek nincs már saját otthonuk, és mindenüket elvesztették!!

Őszintén remélem, hogy 13 éves hűségem Önökhöz nem hiábavaló, és valóban történik valami azért, hogy Önök is a lehető leghamarabb csatlakozzanak az árvízkárosultak megsegítésére indított, és milliókat segítségre indító, megható akcióhoz.

Érdembeni válaszukat várva, tisztelettel: